Kedves gyászoló család és tisztelt gyászoló jelenlévők!
A megdöbbenés és fájdalom érzésével a szívemben állok itt veletek együtt Barabás Domokos koporsója mellett végső búcsút venni egy olyan embertől, akinek elvesztése és hirtelen távozása közülünk mindmáig felfoghatatlan és érthetelen.
A Polgármesteri Hivatal, a Helyi Tanács és a község nevében kell együtt búcsúznunk Barabás Domokostól, illetve dehogy is Barabás Domokostól: a mi drága Dominktól.
Ki volt Barabás Domi? Sok mindent lehetne sorolni:mezőgazdasági gépészmester, a helyi érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ alapító és halálig hűséges tagja, elnöke, , hívő ember, magyar, a helyi közösség egyik köztiszteletnek örvendő és megbecsült tagja. De mindenekelőtt EMBER volt a szó legnemesebb értelmében. Mondhatnám, kollégám, de inkább egyik példaképem. Egy olyan példaképem, hogy szinte nem múlt el nap, hogy ne gondolnék rád, és ne tenném fel a kérdést: Domi, mi erről a véleményed? És a válaszod sokszor hallottam és még hallom, és boldog vagyok, mert ismét azonosan gondolkodtunk.
Ki volt Barabás Domi? Népéért és a helyi közösségért élete utolsó napjáig aggodó, dolgozó és cselekvő ember, akit a körülmények tettek azzá és a Gondviselés. Reá bízatott a kerelőszentpáli magyar és nemcsak magyar közösség életének irányítása, szervezése, akár önkéntesen vállalt , akár hivatalból fakadó tisztsége során. Ma sem tudom ésszel felérni, hogy miért nem voltak haragosai, ellenfelei. Talán csak egy oka lehetett: kiválasztott volt. Ami az ő esetében azt jelentette, hogy akkor sem ingott meg, amikor már mindenkinek megrogyott a térde. Töretlen tenni akarása, munkabírása, a mindenkivel szembeni mmegértése és toleranciája a község minden etnikuma és közössége elismerését kivívta. Mindenkivel megtalálta a szót, senkiről sem tudott haragot őrízni hosszú ideig szívében.
A legfontosabbról, amit tanulni lehetett tőle, nehezebb beszélni. Azt ugyanis szinte észrevétlenül, magától értetődően adta, sugározta magából. Ez pedig a SZERETET. Ez az, amivel mindig közöttünk marad. Ez a szeretet mindenkit elfogadott és mindenkinek erőt adott a növekedéshez.
Mindenkit elfogadott, de sosem értette a türelmetlen, követelődző embereket, akik nem értik, hogy a növekedéshez, fejlődéshez tér kell és teret csak a szeretet teremt. Szeretete sosem volt tolakodó. Kevesen vannak, akik úgy tudnak vezetni másokat, hogy nem uralkodnak rajtuk. Domitól ezt lehetett megtanulni. S mi barátai és munkatársai, kollégái azt kérdezzük magunktól: vajon mennyire sikerült ezt megtanulnunk, ellesnünk tőle? Domi tágas szeretete mindenkiben látta és tisztelte az egyéniséget, az embert. Mindenki egyéniségét tisztelte, és csak mosolyogna azon, aki csak elvből tiszteli mindenkiben az egyéniséget,az embert. Mert az ember tisztelete nála sokkal mélyebbről, a természetéből fakadt. Derűs mosolya és szemének csillogása legrosszabb pillanatainkban is erőt adott és a saját erőnkre emlékeztetett minket. Akik ma itt vagyunk, azért vagyunk itt, hogy – azokkal együtt, akik ma nem tudnak – itt lenni, köszönetet mondjunk ezért Dominak. Köszönetet mondjunk azért, ami már mindörökre velünk marad, s amiért mostantól mi vagyunk a felelősek. Élni és dolgozni a családért, a közösségért, a nemzetért.
Kedves Domi! Új küldetés áll előtted. Át kell lényegülnöd belénk,és az ittmaradt helyi közösségbe, hogy erősítsd a hitünket, az összefogásunkat és segíts bennünket bölccsé válni. Tudjuk , hogy az Örök Hazából is figyelsz minket és aggódsz sorunkért. Tudjuk, hogy lélekben ezután is velünk leszel és támogatsz minket. Hamvaid nyugodjanak békében. Emléked legyen számunkra a világosság. Ha életpéldádat követjük, nem járunk sötétségben.
’Ki itt a földön voltam köztetek, barátaim, megmaradok azzá, Örökre.
(....)
Míg itt voltam veletek, igazán boldog lehettem, mert Ti azzá tettetek.
Minden perc, melyet itt a Földön tölthetünk, ajándék, higgyétek el.
Ám még nagyobb kincs újra tudni, vidám lelkem itt marad véletek.
Itteni küldetésem még nem ért véget, mert figyellek Titeket.
Figyelem ahogy éltek, szerettek és élni hagyjátok egymást.
Ki úgy véli az élet s benne lelkünk ily rövid létű, az csalódni fog.
Most is itt vagyok köztetek s várlak Titeket ha úgy érzitek, velem kell lennetek.
Kérlek gondoljatok úgy rám, ahogy nektek kedves vagyok.
Mert ha majd egyszer, idővel találkozunk, számonkérem a gondolataitokat.
Addig is nevessetek és élvezzétek ki a bánat és öröm itteni perceit.
Mert majd találkozunk. Együtt, Örökre, Veletek. "
(Ismeretlen szerző)
NYUGODJÁL BÉKÉBEN.
Simon István polgármester – Elhangzott Barabás Domokos temetésén, 2o12. Január 22-én
Tisztelt gyászoló család, gyászoló jelenlévők!
A döbbenet és a gyász fájdalmával a szívünkben állunk ma e koporsó mellett és nem akarjuk elhinni a megrendítő tényt, hogy Barabás Domokos koporsója mellett vagyunk ma. Időbe fog telni, míg feltudjuk majd fogni, hogy az örökmozgó, mindig életvidám, optimista és tettrekész Barabás Domi, mindannyiunk Domi bácsija már nincs az élők sorában.
Földi életének hirtelen befejezése nemcsak családját, hanem egész közösségünket mélyen megrázta és szíven ütötte. A férj, apa és nagyapa mellett egy őszinte , igaz barátot munkatársat és közösségvezetőt vesztettünk el akinek hiánya fájdalmas űrt jelent szívinkben,életünkben.
Nehéz megtalálni a búcsú szavait és nehéz múlt időben beszélni Barabás Domokosról, róla aki mindig mindenütt jelen volt.
Nehéz elbúcsúzni egy olyan embertől, aki a kis és mindvégig szeretett székely szülőfalu után azalatt a négy évtizednyi idő alatt, melyet Kerelőszentpálon élt, a falu és a község egyik legtiszteletreméltóbb személyiségévé vált. Mi volt a titka ennek az embernek, hogy bár nem itt született, mindenki , függetlenül nemzeti vagy vallási hovatartozástól csak tisztelni tudta?
Az, hogy egy kiváló EMBER volt.
Az, hogy tisztelettel, megbecsüléssel és szeretettel közeledett mindenkihez.
Az, hogy soha nem riadt vissza a munkától, azt pedig mindig pontosan és felelősségteljesen elvégezte.
Az, hogy mindig kész volt a segítségnyújtásra.
Az hogy mindig hűséges volt önmagához és elveihez.
De legfőkébb az, hogy nem fizikailag, hanem lélekben és szívben volt hatalmas.
Teljes lélekkel és szívvel végezte a mindenkori rábízott munkát, és csodálatraméltó emberi odaadással végezte azt a közösségépítő és szervező munkát az elmúlt évtizedekben, melynek folytatása nélküle nem lesz könnyű, hisz magasra tete a mércét. Soha nem a személyes elismerésért, a díjakért dolgozott. Egyszerűen csak dolgozott legjobb tudása és akarat szerint a népéért, a közösségért , önzetlenül, sokszor a családdal eltöltött idő rovására. Küzdött, dolgozott és harcolt azért, hogy egy összefogó, fejlődő közösséget alakítson ki. Küzdött azért, hogy a széthúzásból összefogás legyen. Ezért tudott mindenkit meghallgatni, ezért tudott minden jóakaratú embertől elismerést kapni. És ezt a munkát az utolsó pillanatig végezte, soha nem panaszkodva, soha nem tétovázva. Személyes érdekeit mindig megelőzte a közösség érdeke, ha kellett, akár vissza is vonult a második vonalba, teret engedve a fiatalabb generációnak is.
Legutóbbi tisztségét csak hosszas rábeszélés és unszolás után fogadta el. De mindig is ő volt a szentpáli magyar közösség szíve, mozgatója, akinek őszinte mosolya, lelki derűje, vidámsága, embersége és munkaszeretete példaértékű volt.És amikor az élet úgy hozta, mint alpolgármester vált az egész község megbecsült személyiségévé. Nem így gondoltuk mandátumának végét. Nem ezt terveztük. További munkát, fejlődést terveztünk, hisz energiája kifogyhatatlannak tűnt. Munkájára, tapasztalatára még nagy szükség lett volna községünkben.. De az Úrnak más terve volt vele, melynek értelmét mi emberek nem fejthetjük meg, csak belenyugodva az Ő szent akaratába tudomásul vehetünk.
Egy biztos pont volt az életünkben, a helyi közösségben és érdekvédelmi szervezetünkben, akit úgy hívtak: Domi bácsi, akinek bátorító szavára, feszültségoldó mosolyára, tüzes vidámságára legrosszabb pillanatainkban is számíthattunk. Számíthattunk ingyen és anélkül, hogy bármit is szólnunk kellett volna. Nehéz erről beszélni épp most, amikor olyan közelről érezzük, mennyire felfoghatatlan, hogy az, aki ilyen biztonságot, bizalmat és erőt sugárzott magából, aki ilyen biztos pont volt sokunk életében, és aki már mosolyával is emlékeztetni tudott minket arra, ami erős bennünk, meghalt. A megszokás majdnem azt mondatta velem: többé nincs közöttünk – de a megszokás pontatlan és megbízhatatlan fogalmazó. Mert nem igaz, hogy Domi bácsi nincs közöttünk. Kevés ember van, akiről ilyen biztosan mondhatjuk, hogy most is közöttünk van, amikor pedig hiánya nagyon is fájdalmasan hasít belénk, s amikor azért jöttünk ide, hogy mindörökre búcsút vegyünk Tőle.
Hiányozni fog családja mellett érdekvédelmi szövetségünk helyi szervezeteinek, a kerelőszentpáli, búzásbesenyői és magyardellői Rmdsz-nek, melyek 22 éve tágabb családját alkották. Hiányozni fog a polgármesteri hivatal és Helyi Tanács munkaközösségéből, hiányozni fog a szentpáli és községi magyarságnak, de ugyanugy hiányozni fog a község román és roma közösségének is.
De hiszem, hogy lélekben ezután is velünk lesz, minden megbeszélésen,minden március 15-én, minden kosaras bálon, rendezvényen, falunapon, mulatságon. Ellenben nekünk is tennünk kell azért, hogy velünk legyen: emlékét őrizzük meg szíveinkben és ápoljuk, amiként Emil Isac írja Ha meghalok c. versében:
Addig vagyok, míg élek
Szívetekben, bennetek.
Ember voltam mindig:
Ezért szeressetek!
De leginkább kövessük azt az életpéldát, melyet örökségül hagyott: mindhalálig teljes, a családért és közösségért való életet élni.
Végezetül Kosztolányi Dezső Halotti beszéd c. verséből néhány részlettel szeretnék búcsúzni:
|
Látjátok feleim, egyszerre meghalt |
Kedves Domi bácsi! Sok munkában és kevés pihenésben eltelt éveid után adjon neked az Úr örök nyugodalmat és megnyugvást, családtagjaidnak pedig vigasztalódást.
ISTEN VELED!
Kedei Pál Előd – elhangzott Barabás Domokos temetésén, 2o12. január 22-én
