BÚZÁSBESENYŐ http://buzasbesenyo.blogger.hu hu NÉPÚJSÁG, 2012.JAN.27. http://buzasbesenyo.blogger.hu/2012/02/08/nepujsag-2012-jan-27 Képlékeny ima a Jóistenhez

(Prózában dadogó felirat Barabás Domokos kerelôszentpáli alpolgármester emlékére, a sírkô mellé, egy árva csipkebokorba)

Istenem, te mindent látsz, és érdemben meg is ítélsz. Néha mégis Hozzád folyamodunk talmi értékekért. Szolgádat sem a világi csalfaság vezette, csupán a szeretet és a bûnök Általad ígért végtelen bocsánata.

Uram, itt sajnos, megint beteljesítettél valamit. Neked tökéletesen egyforma, hiszen a világmindenség összes porszeme aszerint lebeg, amint a Te Szíved kozmikusan dobog.

Nekünk, alkalmilag félreflangáló fontos kis részeidnek lényeges, hogy pillantásodra: legalább sunyítva ítélhessük meg a fékezési távot.

Nem mindig tartod be ezt, Mennyek Terének Nagy Sofôre!

Ahogy halunk, úgy szavalunk.

Domi híved lassúdad ment el, úgy, hogy még csak fel sem kapta a vizet. Vízbôl sosincs elég, de ôt az bántotta, hogy sosem ott volt elég, ahová kellett volna, illetve mindég túl sok volt ott, ahol az emberek nem tudnak úszni.

Nem azért mondom ezt, mert magam sem tudok, viszont ô esetleg igen, hanem azért, mert Te megsajnálod, akit igazából szeretsz, és akkor ennek szent rended szerént jelét is adod.

Ugyanígy járunk a Te köveiddel is, Uram. Nem azok kapják, akiknek kijárna.

***

Úgy hullanak ránk ezek is, mint a módi. Nem az divat, ami szép; az a divat, ami szép.

Én örökös és idôtlen tavaszban látlak, Istenem. Nem szép tôlem, de a világ ártatlanjait pôre csupaszon az Ég faliszônyegére képzelem. Ott nincs helye a giccsnek, mert ha giccs az élet, miféle a halál, és micsodás a Paradicsom?!... Istenem, én ezt a páriát, aki némileg az alteregóm, úgy osztanám be a Te kollégiumodba, hogy legyen meg minden foga; és ha teli szájjal nevet, üdvlövésszerûen kacagja vissza mindenki, hogy egyetlen foggal sem adósa a Jézus álmát újraélôk s minden percben feltámadók szíven szúrt ideges közösségének…

Uram, én nem önzetlenül szeretlek Téged. (Fogorvos nem vagyok.) Ahol csak rés nyílik a dumádon, én ott azonnal égô kérdôjeleket állítok föl, és piszkállak, bosszantalak, mérgesítlek és tajfel buzerállak.

Szeretnék a Te lármafádként égni, örökösen, Uram. Lázadó páriádként a Te egyetemes imáddal alszom és kelek, mert Rajtad kívül nincs, akit szeretni tudnék. Illetve itt ez a barátunk, aki úgy hullott ki a rostádon, hogy magad is alig észlelted.

Vedd füledbe dicséretünk, Uram. Folyton-folyvást csak rosszalkodunk.

És miközben Te apró részletekben mégiscsak megbocsátod a világnak, hogy mekkora balek, Barabás Domi a maga jámbor hitével, igazsága teljes tudatában: fél kézzel visszaint Neked.

Volna ebben érdek, értelem, politika, filozófia?

Istenhit nincs, holott mind meghalunk.

Kit érdekel, hogy mégis mikor.

Uram, Uram, nem tudhatom, nem tisztem megítélni, legfeljebb könyörögni ôérette.

Hogy vajon mit is mutat.

***

Megyek a haverom után.

Bölöni Domokos

]]>
Wed, 08 Feb 2012 13:45:28 +0100 32236_41895
http://buzasbesenyo.blogger.hu/2012/01/31/30145

]]>
Tue, 31 Jan 2012 10:39:48 +0100 32236_30145
http://buzasbesenyo.blogger.hu/2012/01/31/30144

]]>
Tue, 31 Jan 2012 10:25:36 +0100 32236_30144
A Maros Együttes Besenyőn http://buzasbesenyo.blogger.hu/2012/01/27/a-maros-egyuttes-besenyon A Búzásbesenyői RMDSZ meghívására február 4-én fellép falunkban a Maros Együttes.

Mindenkit szeretettel várunk!

]]>
Fri, 27 Jan 2012 11:19:23 +0100 32236_20880
A múlt derűs jövőre kötelez - Búzásbesenyő 1349-2009 http://buzasbesenyo.blogger.hu/2012/01/27/a-mult-derus-jovore-kotelez-buzasbesenyo-1349-2009 A múlt derűs jövőre kötelez

Búzásbesenyő múltja és jelene  (megjelent a 2009-ben kiadott ismertető kiadványban)



Búzásbesenyő az egyik legszebb nevű település a Kárpát-medencében. Marosvásárhelytől délnyugatra, mintegy húsz kilométernyire található, a Besenyő (Nagy) patak völgyében, mely balról torkollik a Marosba. A falut az E–60-as nemzetközi főutról lehet megközelíteni egy  helyi (községi) műuton.

Évszázadokon át Küküllő vármegye része, majd a kiegyezés utáni közigazgatási átszervezés eredményeként 1876–1950 között Kis-Küküllő vármegye települése. A kommunizmus  idején több közigazgatási egység része a több átszervezés következtében, 1956-ig önálló község volt, az 1968-as megyésítés óta Maros megye, Kerelőszentpál község egyik faluja.
A falu kialakulásának történetét nem ismerjük. Régészeti leletek bizonyítják azonban, hogy a falu határa (a Domakla és a Borsódomb nevű részek) már a bronzkorban, Kr. e. 2500 körül, emberek által lakott volt.    Neve mindenképp a besenyők népéhez kapcsolja. Két feltételezéssel számolnak a történészek: vagy egy besenyő nemzetség telepedett ide le, vagy valamelyik besenyő vezér kapta az uralkodótól ajándékba a már létező falut/birtokot. A besenyők emlékét őrzi a település neve és egyes hely- és dűlőnevek (pl. Borotna/Borotva, Domákla, Besenyő patak). A régészeti tárgyak alapján, Besenyő mindenképpp XI–XII. sázadi, árpádkori település. Besenyő nevet visel a falu első ismert birtokosa is (Csepán).
Búzásbesenyő első írásos említése, Beseneu formában előszőr egy 1349. július 7.-én kelt adománylevélben jelenik meg, egy adásvételi szerződésben. A XVIII. sz. elején jelenik meg, 1740-ben,  a ma is használt előneve, a Búzás jelző, Búzás Besenyő formában. Románul a XVIII. századtól egész 1964-ig Beşineu-nak nevezték, ekkor kapta ma is érvényes hivatalos román elnevezését, a Valea Izvoarelor-t, mivel a kommunista rendszernek nem csengett jól a történelmi múltra utaló Beşineu elnevezés.
A középkor folyamán jobbágytelepülés volt Besenyő, többnyire a kerelőszentpáli uradalom része, az első ismert birtokos a már említett Szentpáli Csepán. Kétszer rövid ideig Besenyő Corvin Jánosnak, Mátyás király törvénytelen fiának volt a birtoka. Az évszázadok során több rendbéli birtokosváltás történt, jellemző azonban, hogy több birtokos osztozott a falun. A szentpáli Haller grófok a XVII. századtól befolyásolták a falu életét, különösen a vallási viszonyokat illetően.
A népességre, lakosságra vonatkozó első írásos adatok csak a XVIII. századtól vannak.Az 1786-os első népszámlálás adatai szerint 566 lélek lakta a falut, ami megfelelt ama kor egy közepes nagyságú falujának. A falu népesedési fejlődése a XVIII. sázadtól gyorsult fel, 1880-ban már 1017 fő lakja (100 év alatt szinte kétszeresére nőtt), a két világháború között 1250 fő fölötti a lakoság. Számbelileg a legmagasabb lakosszám 1966-ban regisztrálódott, 1268 főben. Azóta 1992-ig csökkenő tendenciát mutatott (1130 lakos 1992-ben), míg a legutóbbi népszámlás már ismét növekvést mutatott ki (1171 lakos), ami azonban leginkább a betelepülésnek köszönhető, és nem a falu önerőből történő demográfiai megújúlásának.
Már a XV. századól találunk utalást a falu etnikai sokszinűségéről (említés történik a románok juhötvenedéről, azzal a megjegyzéssel, hogy abban  az időszakban a faluban nincsenek románok). Az első írásos adatok azonban már a XVIII. századtól jelentős román népességet is kimutatnak. A többséget mindig a magyarok alkották (1850-ban 60% magyar, 32,5 román,1930-ban 74,3 % magyar, 24,9 román,1966-ban 79,1% magyar, 20,9 román – ekkor élt a legtöbb magyar a faluban, 1003 fő – ; 2002.ben 75 % magyar, 22% román, 3 % cigány.) Kisebb számban éltek még cigányok, németek és zsidók.
Vallási/felekezeti szempontból a reformációig a besenyőiek katolikusok, a Kerelőszentpáli egyházközség fíliája (leányegyháza) voltak. A reformáció következtében reformátusokká váltak, a kápolnával együtt. A református gyülekezet 1657-ben lett anyaegyház, Kerelő volt a fília.
A lakosság békés együttélését megzavarták a XVIII. századi vallási viszályok. A románoknál a görög katolikus–ortodox ellentét, a magyarok körében a katolikus–református viszály élénkült fel. Az 1700-as években a szentpáli katolikus Haller grófok támogatásával erősödni kezdett a katolikus egyház. 1724-ben a besenyői katolikusok, gróf Haller Györgyné, Károlyi Klára úrnő biztatására erszakkal foglalták vissza volt kápolnájukat. Egy hét múlva, éjszaka, a reformátusok papjukkal és tanítójukkal az élen: fegyveresen támadva visszafoglalták azt. Ezek az el- és visszafoglalások még pár napig megismétlődtek, és egy mai napig ható katolikus–református ellentét magvait hintették el a faluban, évszázadokra megvetve a kölcsönös elutasítás, a bizalmatlanság és a megnemértés ágyát a két felekezet tagjai között. Végül, 1785-ben a katolikusok a Horváth Miklóstól kapott telken saját kápolnát emeltek, ott, ahol ma is áll a katolikus templom.
A románok 1812-ben mindannyian görög katolikus hitre tértek, kis fatemplommal rendelkeztek. A XIX–XX. század fordulóján emelték ma is álló templomukat.1948-ben a kommunista állam eltörölte a görögkeleti egyházat, tagjai ortodoxok lettek, és az 1989-es fordulat után is azok maradtak, csak néhány idősebb ember tért vissza.
A  református templomot mai alakjában 1852-ben épitették. A katolikusok 1897-ben emeltek templomot, azt 1977–1980-ban bővítették, akkor nyerte el mai formáját. A templombővítés hathatós támogatója volt dr. Jakab Antal püspök, egykori búzásbesenyői plébános.
Egészen a XX. század második feléig helyben lakó lelkésze csak a reformátusoknak volt. A katolikusok Kerelőszentpálhoz tartoztak, 1967-ben alakult meg az önálló katolikus plébánia, Jakab Antal püspök hathatós támogatásával. Az első plébános Zsók Ferenc volt.
A román ortodox önálló parókia 1996-ban alakult, azóta a lelkész Suciu Iulian.
A vallási megoszlás nagyon érdekes. Egész 1880-ig a reformátusok voltak többségben, viszont számuk folyamatosan csökkent, míg a katolikusoké fokozatosan növekedett, és 1900-ban már a legnagyobb felekezet a faluban a katolikus volt.

Felekezet    1850    1880    1900    1930    1992    2002
%        %        %        %        %        %
Katolikus    160    17    297    29    372    36    595    47    564    50    550    47
Ortodox/gör.k.     355    38    321    32    308    29    295    24    246    22    290    25
Református    439    47    373    36    339    33    337    27    311    27    320    27


A katolikusok számának növekedése és a reformátusok csökkenése két tényezőnek tulajdonitható: a katolikusok körében nagyobb a természetes szaporulat, több gyereket vállaltak, a másik ok, hogy vegyesházasság esetén a katolikus egyház kérte a reverzálist, (a gyerekek kötelezően katolikusok kellett/kell hogy legyenek) – enélkül nem eskették meg a feleket. Ezt a XVIII–XIX. századokban  szigorúan betartották, főleg mert a Habsburgok alatt a katolikus egyház nagyobb állami támogatásban részesült. Ez demogáfiailag mindenképp a katolikusoknak kedvezett, egy-két emberöltő (kb. ötven év) alatt egész nemzetségek váltak reformátusokból katalikusokká.
Az iskola létrehozásának körülményeit nem ismerjük. Annyi biztos, hogy a legrégebbi iskola a református, a XVIII. században alapíthatták. 1903-ban a református iskola magyar állami iskolává alakult.
A görögkeleti iskolaépület faház volt, 1870-ből való, 1900-ban 32 gyerek tanult benne. A katolikus iskola az 1860-as években jött létre, 1881-ben 3 osztállyal, 43 gyerekkel. 1900-ig Vinczefi László volt a tanító.1903-tól már 5 osztállyal működik, két tanítóval. Nevesebb iskolamesterek: Véger Béla, Mátyás Aranka, az állami iskolában pedig Téglás Ferenc. A két világháború között két iskola volt a faluban: a katolikus magyar nyelvű és a korábbi állami magyar. 1918 után román állami, román tannyelvű az iskola, a kor ismert tanítója itt Pompiliu Stoica volt. 1935/1936-ban a 39 tanulóból 29 magyar volt az állami iskolában, de románul tanultak.
1948-ban államosították a katolikus iskolát (a mai kultúrotthon része), maradt egy állami iskola a faluban. Ma egy magyar és egy román tagozattal rendelkező I–VIII. osztályos iskola van, mellette található az óvóda is. Iskolánkat Dósa Dániel író, publicistáról, 1848-as személyiségről neveztük el, a névadási ünnepélyt 2005-ben tartottuk.
A falu lakossága a kollektivizálásig földművelésből élt, jelentős volt a gyümölcstermesztés is.1945 után a kommunisták hozzáláttak a mezőgazdaság szovjet típusú átalakításához. Elsőként a helyi tulajdonosok birtokait sajátították ki, és elkezdték a módosabb parasztok, a „kulákok” gazdasági tönkretételét, nagyob adók és egyéb megszorítások alkalmazásával. Ezzel egyidőben folyt a kommunista eszmék propagandája, állandó rendezvényeket, akciókat szervezve, kötelezve a helyi pedagógusokat ezek megszervezésére. Még a mezőgazdasági munkákat is fentről jött utasítások alapján kellett végezni.A lakosság zömének ellenállása ellenére 1962-ben fejeződött be a kollektivizálás, aminek következtében a fiatalabb nemzedék kezdett
más munkalehetőség után nézni. Ekkor indult meg, a 60-as évektől a fiatal, szakmát tanult lakosok vándorlása a város, az ipari munka felé. Az ifjúság szakiskolákba járt, szakmát tanult, és a környező városokban lett gyári munkás. Egy részük naponta ingázott, jelentős arányban viszont már a környező, munkát biztositó, jórészt városi településeken talált állandó lakhaleyre. Egy hozzávetőleges számitás szerint az 1965–1990 között iskolát végzett fiatalok több mint fele elhagyta a falut. Ezekben az években az átlag osztálylétszám 25–30 volt, de a 60-as években nem volt ritka 35–40 közötti sem. Mivel több mint fele e fiataloknak már nem a faluban él, gyerekeik is más települések iskoláinak a padjaiban ülnek. Ez is egyik oka a tanulólétszám drasztikus csökkenésének.
Ma egy gimáziumi tagozatú osztályban az átlaglétszám 7,5, az elemi osztályban 11,25, ami egy enyhe növekedést mutat. Csökkent a természetes szaporulat is (a három gyerek már ritka), de ha az akkori fiatalok itt élnének, mindenképp kétszer annyian tanulnának iskolánkban.
A 90-es évektől megfigyelhető e jelenség fokozatos megszűnése, a mostani fiatalok zöme már hála Istennek a faluban marad, itt alapít családot, ezáltal remélhető, hogy a népesség legalábbis stabilizálodik, megáll az elvándorlás, megszűnik a gyereklétszám drasztikus csökkenése.
A kommunista diktatúra elbuktatásában Búzásbesenyő fiataljai is kivették részüket. A felkelés egyik Marosvásárhelyen elesett mártírja a falu szülötte, Pajka Károly, akit 1989. december 21-én este talált el a gyilkos golyó. Temetésén szinte az egész falu jelen volt, így róva le kegyeletét ifjú mártírja előtt.
Rögtön az első zűrzavaros napok után, Maros megyében az elsők között, megalakult 1990. január 7-én a Románia Magyar demokrata Szövetésg (RMDSZ) helyi szervezete, melynek célja a falu magyarságának, mindennapi gondjaiank intézése, jogainak megvédése. A falu magyarsága 1990. február 10-én majdnem kivétel nélkül részt vett  a helyi gyertyás tüntetésen, melyen magyar iskoláinkért és a magyar nyelvű oktatásért tüntettünk. Ezt követték  a márciusi események Marosvásárhelyen, amikor durva, alattomos támadás értte a magyarságot, és ahol szintén jelen voltak búzásbesenyőiek is.
A falu lakossága már a diktatúra bukása után rögtön elhatározta egy emlékmű felállítását a két világháborúban elesett helyi hősők, valamint 1989 mártírjának, pajka Károlynak az emlékére és tiszteletére. A helyi és megyei állami szervek minden rosszakarata és gáncsoskodása ellenére, hála a búzásbesenyői RMDSZ kitartásának, 1992 október 24-én, azóta szintén elhunyt nagy mártír írónk, Sütő András jelenlétében, magasztos, megható ünnpeség keretében leplezték le a hősők emlékoszlopát.
Ugyancsak a helyi RMDSZ kezdeményezésére, és ismét a helyi és állami szervek gáncsosokdásának kitéve, 1995-ben a falu egykori legendás néptanítójáról, Rátoni Jánosról nevezték el a helyi művelődési otthont, önerőből vállalva annak felújítását is.
Ugyancsak ebben az évben a búzásbesenyői RMDSZ felkérésére Pál Antal-Sándor és Szabó Miklós történészek megírták a falu első vázlatos történetét, monográfiáját, melyet ugyanebben az évben önerőből a közösség ki is adott, kis ismertető füzet formájában. Hátra van még a teljes monográfia elkészítése, melyet Pál Antal Sándor vállalt el, folyamatosan dolgozik rajta.
Szintén 1995-ben, Máté Ferenc, Búzásbesenyőből elszármazott plébános kezdeményezésére testvértelepülési kapcsolatot hoztunk létre a magyarországi Tápiószőlőssel, amely azóta is tart.
1999-ben ünnepelte a falu első okleveles említésének 650. évfordulóját. Az ünnepi évfordulót felhasználva a helyi RMDSZ megszervezte az első búzásbesenyői falutalálkozót, falunapot, szerény, de feledhetetlen ünnepség keretében. Azóta minden év júliusának első felében megszervezik a falunapot, amely az utóbbi években már számos műsorral tűzdelt, szabadtéri koncertekkel, tűzijátékkal fűszerezett népünnepéllyé nőtte ki magát.
A falu életében nagy fordulópont történt a 2000. évi júniusi helyhatósági választások után, amikor Simon István személyében búzásbesenyői lakos lett a község polgármestere. Ezután a községbeli fejlesztési stratégiák már nemcsak a községközpontra irányultak, hanem elkezdődőtt a község többi településének, köztük Búzásbesenyőnek is az infrastrukturális fejlesztése. A 2000–2004-es időszak a tervezések időszaka volt, majd 2005-től látványosan kezdtek jóra fordulni a dolgok. A nyitányt 2005-ben egy  kulturális esemény adta, amikor több évnyi próbálkozás után, de már a helyi polgármesteri hivatal támogatását is élvezve a helyi általános iskolát Dósa Dániel író, publicista, 1848-as forradalmárról nevezték el. 2004–2005 között felújították a Főúton található járdarészt. 2006–2008 között megtörtént az ivóvízvezeték és rendszer kiépítése, üzembe helyezése, a gázvezetékek teljes cseréje, majd ezt követően megvalósult a besenyőiek több évtizedes álma, a helyi út aszfaltozása, melynek ünnepélyes átadása 2008 októberében történt, az RMDSZ országos, megyei és önkormányzati képviseletének jelenlétében.
2007 szeptemberében felavatták az orvosi rendelő mögötti telken az új tornatermet, 2007–2008 között felújították, bővítették az 1976-ban épült iskolaépületet, parkosították  az iskolaudvar egy részét, az ünnepélyes avató 2008. május 24-én volt. 2008–2009 között felújították a labdarúgó pályát, és 2009. június 1-én átadták az új öltözőt.
Ugyanakkor a kultúrát sem hanyagolták el, helyi kezdeményezés során Horváth Kovács Szilárd , a marosvásárhelyi Művészeti Líceum végzős diákja elkészítette Petőfi Sándor bronzból készült mellszobrát, melynek ünnepélyes felavatására 2007. március 15-e alkalmából került sor.
2008-ban avatták fel az egyházközségalapító, egykori búzásbesenyői kihelyezett plébános, Dr. Jakab Antal erdélyi római katolikus püspök mellszobrát, Miholcsa József szobrász alkotását.
Szintén 2008-ban elkészült egy ismertető DVD a községről, melyben kiemelt helyett kapott Búzásbesenyő bemutatása is.
2009. július 7-én van a falu első okleveles említésének 660. évfordulója, melyet ugyancsak méltóképpen kíván megünnepelni Búzásbesenyő népe. Az elmúlt tíz év fejlődése a bizonyítéka annak, hogy a falu lakossága és vezetősége ugyan a múltból merítkezik, és a múltra mindig tisztelettel és áhítattal emlékezik, de sikerrel próbálja építeni a jövőt, keresi a helyét ennek az árpádkori falunak a XXI. század európai Uniójában. A több évszázados múlt büszkeséggel tölt el, és kötelez – a több évszázados jövőre is.
Kedei Előd

]]>
Fri, 27 Jan 2012 09:03:55 +0100 32236_20864
Sajtóhír a községről http://buzasbesenyo.blogger.hu/2012/01/27/sajtohir-a-kozsegrol Új járdák Kerelôszentpálon - Népújság, 2012.01.27.

Helyi költségvetésbôl idén két kilométer járda készítését tervezi a kerelôszentpáli önkormányzat. Simon István polgármester szerint a községközpontban 800 méteren, Búzásbesenyôben pedig 1 kilométeres felületre kerülnek új járdalapok. Szintén helyi költségvetésbôl folytatnák a községközponti általános iskola korszerûsítését, amelyet a Tanügyminisztérium által biztosított alapokból kezdtek el, ám pénzhiány miatt abbamaradtak a munkálatok.

]]>
Fri, 27 Jan 2012 08:52:38 +0100 32236_20863
BÚZÁSBESENYŐI IMAHÉT http://buzasbesenyo.blogger.hu/2012/01/27/buzasbesenyoi-imahet Január 27-én , péntek este a református gyülekezetben zajló egyetemes imaheten HÖLGYES PÁL ZSOLT katolikus lelkész, falunk szülötte fog szolgálni.

Január 28-án, szombat este a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánia Remény énekcsoportja lép fel egy keresztény rock-oratóriummal.

Mindkét este az alkalmak 18 órától kezdődnek.

LEGYÜNK OTT MINÉL TÖBBEN AZ ÖKUMENÉ JEGYÉBEN!

]]>
Fri, 27 Jan 2012 08:45:20 +0100 32236_20862
NÉPSZÁMLÁLÁSI ADATOK http://buzasbesenyo.blogger.hu/2012/01/27/nepszamlalasi-adatok

]]>
Fri, 27 Jan 2012 08:39:19 +0100 32236_20861
Tartsd magad nemzetem! http://buzasbesenyo.blogger.hu/2012/01/24/tartsd-magad-nemzetem

]]>
Tue, 24 Jan 2012 22:18:01 +0100 32236_16894
Községünk a sajtóban - Népújság, 2o12.o1.24. http://buzasbesenyo.blogger.hu/2012/01/24/kozsegunk-a-sajtoban-nepujsag-2o12-o1-24 Vendégoldal – Kerelôszentpál

 

Szerkeszti: Menyhárt Borbála

 

Négymillió eurós befektetések uniós alapokból

Rohamos fejlôdésen ment keresztül az utóbbi években Kerelôszentpál. Megyeszerte talán az egyedüli község, ahová folyamatosan érkeznek a befektetôk, munkahelyeket teremtenek, Simon István polgármester munkáját pedig mind a helyi lakosság, mind a kívülállók példaértékûnek tartják. Ottjártunkkor az elöljáró az idei tervekrôl, további befektetôkrôl és megnyert uniós pályázatokról számolt be.

– Csak uniós pályázatokból 4 millió euró értékû befektetéseket tervezünk az idénre. A legfontosabb a csatornázás befejezése. Ezt uniós pénzekbôl kezdtük el, és az elsô rész 98 százalékban készen van, ám a pályázat csak a fôvezetékek lefektetését tette lehetôvé, hátravan még 9 kilométer kiépítése. A fennmaradó részre már meg is nyertük a pályázatot a Környezetvédelmi Alapnál, és amint megtörténik a közbeszerzés, fogunk is neki a munkálatoknak. Legkésôbb szeptemberre be kell fejezzük, és ha ez sikerül, 34 kilométeres csatornahálózatunk lesz.

Szintén a Környezetvédelmi Alapnál pályáztunk, hogy Szentmargitára és Magyar- dellôre is átvihessük az ivóvizet, így a község teljes területén lesz ivóvízhálózat. Eddig a lakosság 80 százalékban csatlakozott rá a már meglévô hálózatra – számolt be Simon István.

Híd épül a kompnál

Szentpál és Magyardellô között, a komp mellett egy 120 méteres híd épül, szintén uniós pályázat révén – újságolta a polgármester. Jelenleg a szentpáli iskolába járó magyardellôi gyerekeknek a kompig gyalogolniuk kell, mivel az iskolabusz csak ott tudja felvenni ôket. Amikor pedig a Maros szintje megnô, a komp nem is mûködik, így az idénre tervezett beruházás jelentôsen megkönnyíti a magyar-dellôiek, valamint a szent-margitai lakosok életét.

Emellett egy 800 ezer eurós uniós projektnek köszönhetôen az önkormányzat idén elindítja az árvízvédelmi munkálatokat olyan kisebb patakokon, amelyek nem tartoznak a vízügy alárendeltségébe. A polgármester szerint minden településen van egy olyan patak, amely kiadós esôzésekkor kiönt, így nagy szükség van a védelmi munkálatokra.

 

Februárban dönthetnek a kastély sorsáról

Februárban várhatóan hazalátogatnak a Haller család leszármazottai, akik nemrég visszakapták a kerelôszentpáli kastélyt, hogy megoldást keressenek a már-már romhalmazzá vált létesítmény további sorsát illetôen. A marosugrai, gyönyörûen felújított kastélyt látva talán még van remény.

A község mindig is felkarolta a kastély ügyét, ám sajnos végig kellett nézniük, ahogyan a falu valamikori büszkesége romhalmazzá válik. Ma már csak a repedt falai állnak. A mennyezet több helyen beszakadt, a földszint egykor pompás szalonjaiból látható az égbolt. A környékbeli romák, ami értékesíthetô volt, mindent elhordtak. A község vezetôje elmondta, tavaly augusztusban a Haller család leszármazottai visszavették a kastélyt az egyháztól, miután az évekig nem lépett annak érdekében, hogy rendbe tegye. Vállalkozók érdeklôdtek ugyan az épület, illetve a hozzá tartozó birtok iránt (többek között az a vállalkozó, aki a marosugrai kastélyt alakította turisztikai központtá), ám az érsekség túlságosan magas árat kért érte. A polgármester szerint amennyiben a község tulajdonában vagy ügykezelésében állt volna a létesítmény, kerestek volna pályázati lehetôséget a rendbetételére, ám minden projektnél elsô számú követelmény a tulajdonjog, az egyházzal pedig sosem tudtak megegyezni. A helyiek továbbra is igényt tartanának a kastélyra, ám értesüléseik szerint a tulajdonosok leszármazottai inkább a mangánbefektetôk felé hajlanak. Simon István leszögezte, ha februárban emellett döntenek és kerül is egy befektetô, azt mindenben támogatni fogják, csak sikerüljön végre rendbe tenni a község egykori büszkeségét.

Idôsotthon épül

 

Támogatnák a községbeli öregek ellátását

A nyugdíjas éveikre egyedül maradt emberekre való tekintettel egy korszerû, 18 férôhelyes idôsotthon építésébe kezd hamarosan a szentpáli önkormányzat. Az uniós alapokból kivitelezendô beruházás helyszíne Búzásbesenyô lesz, és azok a helyi idôsek is igénybe vehetik majd, akik esetleg nem tudják teljes egészében fedezni az ellátási költségeket, ugyanis helyi költségvetésbôl támogatnák ôket.

– Az öregotthonra van egy nyertes uniós pályázatunk, már a közbeszerzési szakaszban vagyunk. Ebben az önkormányzatnak két partnere van: a Caritas, valamint a búzásbesenyôi református egyházközség, ez utóbbi egy 40 áras telket bocsátott a rendelkezésünkre erre a célra. A környéken nincsen idôsotthon és sok az olyan nyugdíjas, akik egyedül élnek, elköltöztek a gyerekeik – indokolta a 37 millió lejes beruházás fontosságát a község vezetôje. Az egyház által felajánlott területre egy kétszintes, az uniós elôírásoknak megfelelô, tizennyolc férôhelyes épületet húznak fel, legtöbb két lakó kerül majd egy szobába. A projekt szerint a munkálatokkal 2013 októberéig kell elkészüljenek, és az új intézmény egyúttal 14 munkahelyet is teremt a község lakói számára.

Kérdésünkre, hogy készültek-e számítások, hogy mennyibe kerül majd egy idôs ellátása, Simon István elmondta, számításaik szerint havi 1100-1200 lejt kellene fizetniük az ellátottaknak. A község területén élô kisnyugdíjasok esetében, akiknek a nyugdíja nem elegendô a havi összeg kifizetésére, az önkormányzat beszáll majd a költségek fedezésébe. Továbbá, mivel alapítvánnyal közösen dolgoznak, az állam minden öreg után köteles fizetni 250 lejt – fûzte hozzá a polgármester.

 

Idén is több száz munkahelyet teremtenek a befektetôk

A község területén lévô ipari park már most több mint 700 helyi lakosnak biztosít munkahelyet, és a jövôben még nôhet ez a szám, ugyanis a park terjeszkedik, újabb befektetôket keresnek. Emellett több romániai, illetve külföldi cég nyit idén kirendeltséget a község területén, ami több száz új munkahelyet jelent.

Simon István örömmel újságolta: a saját uniós pályázataik mellett részt vesznek három nagyméretû megyei befektetésben: az ipari park hat hektár területen terjeszkedik, és erre a felületre újabb befektetôket fogadnak, a reptér kifutópályáját is bôvítik, a község területén hulladéktelep lesz. – Ezek a nagy beruházások munkahelyeket teremtenek, illetve a helyi költségvetésnek jókora bevételt jelentenek a tôlük befolyó adók, illetékek – fejtette ki a polgármester.

Az ipari parkban hat cég és egy konszern fejti ki tevékenységét, a legnagyobb ezek közül az autókábelek, katalizátorok és szenzorok gyártására szakosodott Hirschmann, amely 1800 személyt foglalkoztat, sok szentpáli lakosnak is ez biztosítja a megélhetést.

Az ipari parkban lévô cégeknél jelenleg a község 700 lakója dolgozik, sok roma is itt talált munkahelyet, és ennek köszönhetôen a szociális segélyre jogosultak száma pár év alatt ötszázról százra csökkent. A munkahelyek száma vélhetôen már az idén jelentôsen megnô, ha sikerül újabb befektetôket toborozni az ipari parkba, másrészt több hazai, illetve külföldi cég munkapontot nyit Szentpálon. – A hulladéktelep mellett nyit egy mûanyag palackok feldolgozására szakosodott osztrák cég, s egy liftek gyártásával foglalkozó vállalkozás is a községet választotta. Továbbá van egy betonelemeket gyártó osztrák cég, amely Szentpál területén 20 hektár területen építkezik és 500 munkahelyet teremt – sorolta a legközelebbi befektetôket a község vezetôje.

 

Ingyentelek házépítésre fiatal családoknak

Miután tavaly 40 telket utaltak ki Búzásbesenyôben fiatal családoknak házépítésre, idén sor kerül a telkek közmûvesítésére. A kezdeményezés célja otthon tartani a fiatalokat.

Ritka az a község, ahol ilyen mértékû támogatást nyújtanak a fiataloknak annak érdekében, hogy szülôfalujukban alapozhassák meg a jövôjüket. Kerelôszentpálon már volt példa hasonló kezdeményezésre, 2003-ban 45 telket utaltak ki házépítésre roma családoknak, most pedig a családalapítás elôtt álló fiatalokat karolják fel.

A Búzásbesenyô határában lévô negyven telekre olyan fiatalok jogosultak, akik a község területén élnek és nincsen lakás a nevükön. Igénylô természetesen több volt, mint ahány telek, ám a kérések elbírálásánál azt vették figyelembe, hogy az érintetteknek megvannak-e az anyagi lehetôségeik ahhoz, hogy a kapott telekre házat építsenek. A polgármester viszont azt állítja, amennyiben lesz rá igény, módjukban áll további 20 telket kiutalni. A már odaítélt telkek közmûvesítésére az idén kerül sor, beviszik az utcába a vizet, gázt, villanyt, valamint kétféle háztípustervet is készíttettek, hogy ezzel is könnyítsék a fiatalok dolgát. A telekre tehát nem kell költeniük, és a számítások szerint 20 ezer euróból már egy nagyméretû, kétszintes házat tudnak építeni.

 

Megkérdeztük: Elégedettek-e a község fejlôdésével a lakók?

Miklós Sándor: – Érezzük, hogy folyamatosan fejlôdik a község: jó útjaink, járdáink vannak, be van vezetve a víz, elkészült a csatornahálózat. Csupán azzal vagyok elégedetlen, hogy nem kérték ki a véleményünket a szeméttároló kapcsán, amit ide terveznek.

Gergely Annamária: – Én elégedett vagyok, mert itt, nálunk, aki akar dolgozni, annak van lehetôsége. Más községekkel ellentétben itt vannak munkahelyek, elsôsorban az ipari parkban. Én is ott dolgozom, a Hirschmann cégnél.

Németh Erzsébet: – Sok mindent megvalósított a polgármester, például számunkra óriási nagy dolog, hogy van vezetékes vizünk. Szerencsés helyzetben vagyunk azért is, hogy van, ahol dolgozzunk, miközben mindenütt azt látjuk, hogy elköltöznek a fiatalok, mert nincsenek munkalehetôségek.

Béres Ernô: – Besenyôben is aszfaltutunk van, a sáncokat szépen rendbe tették, szép óvodánk, iskolánk van, a falu nyolcvan százaléka a Hirschmannál dolgozik, és ahogy hallot- tam, újabb munkahelyek vannak kilátásban.

]]>
Tue, 24 Jan 2012 21:52:11 +0100 32236_16778