A múlt derűs jövőre kötelez
Búzásbesenyő múltja és jelene (megjelent a 2009-ben kiadott ismertető kiadványban)
Búzásbesenyő az egyik legszebb nevű település a Kárpát-medencében. Marosvásárhelytől délnyugatra, mintegy húsz kilométernyire található, a Besenyő (Nagy) patak völgyében, mely balról torkollik a Marosba. A falut az E–60-as nemzetközi főutról lehet megközelíteni egy helyi (községi) műuton.
Évszázadokon át Küküllő vármegye része, majd a kiegyezés utáni közigazgatási átszervezés eredményeként 1876–1950 között Kis-Küküllő vármegye települése. A kommunizmus idején több közigazgatási egység része a több átszervezés következtében, 1956-ig önálló község volt, az 1968-as megyésítés óta Maros megye, Kerelőszentpál község egyik faluja.
A falu kialakulásának történetét nem ismerjük. Régészeti leletek bizonyítják azonban, hogy a falu határa (a Domakla és a Borsódomb nevű részek) már a bronzkorban, Kr. e. 2500 körül, emberek által lakott volt. Neve mindenképp a besenyők népéhez kapcsolja. Két feltételezéssel számolnak a történészek: vagy egy besenyő nemzetség telepedett ide le, vagy valamelyik besenyő vezér kapta az uralkodótól ajándékba a már létező falut/birtokot. A besenyők emlékét őrzi a település neve és egyes hely- és dűlőnevek (pl. Borotna/Borotva, Domákla, Besenyő patak). A régészeti tárgyak alapján, Besenyő mindenképpp XI–XII. sázadi, árpádkori település. Besenyő nevet visel a falu első ismert birtokosa is (Csepán).
Búzásbesenyő első írásos említése, Beseneu formában előszőr egy 1349. július 7.-én kelt adománylevélben jelenik meg, egy adásvételi szerződésben. A XVIII. sz. elején jelenik meg, 1740-ben, a ma is használt előneve, a Búzás jelző, Búzás Besenyő formában. Románul a XVIII. századtól egész 1964-ig Beşineu-nak nevezték, ekkor kapta ma is érvényes hivatalos román elnevezését, a Valea Izvoarelor-t, mivel a kommunista rendszernek nem csengett jól a történelmi múltra utaló Beşineu elnevezés.
A középkor folyamán jobbágytelepülés volt Besenyő, többnyire a kerelőszentpáli uradalom része, az első ismert birtokos a már említett Szentpáli Csepán. Kétszer rövid ideig Besenyő Corvin Jánosnak, Mátyás király törvénytelen fiának volt a birtoka. Az évszázadok során több rendbéli birtokosváltás történt, jellemző azonban, hogy több birtokos osztozott a falun. A szentpáli Haller grófok a XVII. századtól befolyásolták a falu életét, különösen a vallási viszonyokat illetően.
A népességre, lakosságra vonatkozó első írásos adatok csak a XVIII. századtól vannak.Az 1786-os első népszámlálás adatai szerint 566 lélek lakta a falut, ami megfelelt ama kor egy közepes nagyságú falujának. A falu népesedési fejlődése a XVIII. sázadtól gyorsult fel, 1880-ban már 1017 fő lakja (100 év alatt szinte kétszeresére nőtt), a két világháború között 1250 fő fölötti a lakoság. Számbelileg a legmagasabb lakosszám 1966-ban regisztrálódott, 1268 főben. Azóta 1992-ig csökkenő tendenciát mutatott (1130 lakos 1992-ben), míg a legutóbbi népszámlás már ismét növekvést mutatott ki (1171 lakos), ami azonban leginkább a betelepülésnek köszönhető, és nem a falu önerőből történő demográfiai megújúlásának.
Már a XV. századól találunk utalást a falu etnikai sokszinűségéről (említés történik a románok juhötvenedéről, azzal a megjegyzéssel, hogy abban az időszakban a faluban nincsenek románok). Az első írásos adatok azonban már a XVIII. századtól jelentős román népességet is kimutatnak. A többséget mindig a magyarok alkották (1850-ban 60% magyar, 32,5 román,1930-ban 74,3 % magyar, 24,9 román,1966-ban 79,1% magyar, 20,9 román – ekkor élt a legtöbb magyar a faluban, 1003 fő – ; 2002.ben 75 % magyar, 22% román, 3 % cigány.) Kisebb számban éltek még cigányok, németek és zsidók.
Vallási/felekezeti szempontból a reformációig a besenyőiek katolikusok, a Kerelőszentpáli egyházközség fíliája (leányegyháza) voltak. A reformáció következtében reformátusokká váltak, a kápolnával együtt. A református gyülekezet 1657-ben lett anyaegyház, Kerelő volt a fília.
A lakosság békés együttélését megzavarták a XVIII. századi vallási viszályok. A románoknál a görög katolikus–ortodox ellentét, a magyarok körében a katolikus–református viszály élénkült fel. Az 1700-as években a szentpáli katolikus Haller grófok támogatásával erősödni kezdett a katolikus egyház. 1724-ben a besenyői katolikusok, gróf Haller Györgyné, Károlyi Klára úrnő biztatására erszakkal foglalták vissza volt kápolnájukat. Egy hét múlva, éjszaka, a reformátusok papjukkal és tanítójukkal az élen: fegyveresen támadva visszafoglalták azt. Ezek az el- és visszafoglalások még pár napig megismétlődtek, és egy mai napig ható katolikus–református ellentét magvait hintették el a faluban, évszázadokra megvetve a kölcsönös elutasítás, a bizalmatlanság és a megnemértés ágyát a két felekezet tagjai között. Végül, 1785-ben a katolikusok a Horváth Miklóstól kapott telken saját kápolnát emeltek, ott, ahol ma is áll a katolikus templom.
A románok 1812-ben mindannyian görög katolikus hitre tértek, kis fatemplommal rendelkeztek. A XIX–XX. század fordulóján emelték ma is álló templomukat.1948-ben a kommunista állam eltörölte a görögkeleti egyházat, tagjai ortodoxok lettek, és az 1989-es fordulat után is azok maradtak, csak néhány idősebb ember tért vissza.
A református templomot mai alakjában 1852-ben épitették. A katolikusok 1897-ben emeltek templomot, azt 1977–1980-ban bővítették, akkor nyerte el mai formáját. A templombővítés hathatós támogatója volt dr. Jakab Antal püspök, egykori búzásbesenyői plébános.
Egészen a XX. század második feléig helyben lakó lelkésze csak a reformátusoknak volt. A katolikusok Kerelőszentpálhoz tartoztak, 1967-ben alakult meg az önálló katolikus plébánia, Jakab Antal püspök hathatós támogatásával. Az első plébános Zsók Ferenc volt.
A román ortodox önálló parókia 1996-ban alakult, azóta a lelkész Suciu Iulian.
A vallási megoszlás nagyon érdekes. Egész 1880-ig a reformátusok voltak többségben, viszont számuk folyamatosan csökkent, míg a katolikusoké fokozatosan növekedett, és 1900-ban már a legnagyobb felekezet a faluban a katolikus volt.
Felekezet 1850 1880 1900 1930 1992 2002
% % % % % %
Katolikus 160 17 297 29 372 36 595 47 564 50 550 47
Ortodox/gör.k. 355 38 321 32 308 29 295 24 246 22 290 25
Református 439 47 373 36 339 33 337 27 311 27 320 27
A katolikusok számának növekedése és a reformátusok csökkenése két tényezőnek tulajdonitható: a katolikusok körében nagyobb a természetes szaporulat, több gyereket vállaltak, a másik ok, hogy vegyesházasság esetén a katolikus egyház kérte a reverzálist, (a gyerekek kötelezően katolikusok kellett/kell hogy legyenek) – enélkül nem eskették meg a feleket. Ezt a XVIII–XIX. századokban szigorúan betartották, főleg mert a Habsburgok alatt a katolikus egyház nagyobb állami támogatásban részesült. Ez demogáfiailag mindenképp a katolikusoknak kedvezett, egy-két emberöltő (kb. ötven év) alatt egész nemzetségek váltak reformátusokból katalikusokká.
Az iskola létrehozásának körülményeit nem ismerjük. Annyi biztos, hogy a legrégebbi iskola a református, a XVIII. században alapíthatták. 1903-ban a református iskola magyar állami iskolává alakult.
A görögkeleti iskolaépület faház volt, 1870-ből való, 1900-ban 32 gyerek tanult benne. A katolikus iskola az 1860-as években jött létre, 1881-ben 3 osztállyal, 43 gyerekkel. 1900-ig Vinczefi László volt a tanító.1903-tól már 5 osztállyal működik, két tanítóval. Nevesebb iskolamesterek: Véger Béla, Mátyás Aranka, az állami iskolában pedig Téglás Ferenc. A két világháború között két iskola volt a faluban: a katolikus magyar nyelvű és a korábbi állami magyar. 1918 után román állami, román tannyelvű az iskola, a kor ismert tanítója itt Pompiliu Stoica volt. 1935/1936-ban a 39 tanulóból 29 magyar volt az állami iskolában, de románul tanultak.
1948-ban államosították a katolikus iskolát (a mai kultúrotthon része), maradt egy állami iskola a faluban. Ma egy magyar és egy román tagozattal rendelkező I–VIII. osztályos iskola van, mellette található az óvóda is. Iskolánkat Dósa Dániel író, publicistáról, 1848-as személyiségről neveztük el, a névadási ünnepélyt 2005-ben tartottuk.
A falu lakossága a kollektivizálásig földművelésből élt, jelentős volt a gyümölcstermesztés is.1945 után a kommunisták hozzáláttak a mezőgazdaság szovjet típusú átalakításához. Elsőként a helyi tulajdonosok birtokait sajátították ki, és elkezdték a módosabb parasztok, a „kulákok” gazdasági tönkretételét, nagyob adók és egyéb megszorítások alkalmazásával. Ezzel egyidőben folyt a kommunista eszmék propagandája, állandó rendezvényeket, akciókat szervezve, kötelezve a helyi pedagógusokat ezek megszervezésére. Még a mezőgazdasági munkákat is fentről jött utasítások alapján kellett végezni.A lakosság zömének ellenállása ellenére 1962-ben fejeződött be a kollektivizálás, aminek következtében a fiatalabb nemzedék kezdett
más munkalehetőség után nézni. Ekkor indult meg, a 60-as évektől a fiatal, szakmát tanult lakosok vándorlása a város, az ipari munka felé. Az ifjúság szakiskolákba járt, szakmát tanult, és a környező városokban lett gyári munkás. Egy részük naponta ingázott, jelentős arányban viszont már a környező, munkát biztositó, jórészt városi településeken talált állandó lakhaleyre. Egy hozzávetőleges számitás szerint az 1965–1990 között iskolát végzett fiatalok több mint fele elhagyta a falut. Ezekben az években az átlag osztálylétszám 25–30 volt, de a 60-as években nem volt ritka 35–40 közötti sem. Mivel több mint fele e fiataloknak már nem a faluban él, gyerekeik is más települések iskoláinak a padjaiban ülnek. Ez is egyik oka a tanulólétszám drasztikus csökkenésének.
Ma egy gimáziumi tagozatú osztályban az átlaglétszám 7,5, az elemi osztályban 11,25, ami egy enyhe növekedést mutat. Csökkent a természetes szaporulat is (a három gyerek már ritka), de ha az akkori fiatalok itt élnének, mindenképp kétszer annyian tanulnának iskolánkban.
A 90-es évektől megfigyelhető e jelenség fokozatos megszűnése, a mostani fiatalok zöme már hála Istennek a faluban marad, itt alapít családot, ezáltal remélhető, hogy a népesség legalábbis stabilizálodik, megáll az elvándorlás, megszűnik a gyereklétszám drasztikus csökkenése.
A kommunista diktatúra elbuktatásában Búzásbesenyő fiataljai is kivették részüket. A felkelés egyik Marosvásárhelyen elesett mártírja a falu szülötte, Pajka Károly, akit 1989. december 21-én este talált el a gyilkos golyó. Temetésén szinte az egész falu jelen volt, így róva le kegyeletét ifjú mártírja előtt.
Rögtön az első zűrzavaros napok után, Maros megyében az elsők között, megalakult 1990. január 7-én a Románia Magyar demokrata Szövetésg (RMDSZ) helyi szervezete, melynek célja a falu magyarságának, mindennapi gondjaiank intézése, jogainak megvédése. A falu magyarsága 1990. február 10-én majdnem kivétel nélkül részt vett a helyi gyertyás tüntetésen, melyen magyar iskoláinkért és a magyar nyelvű oktatásért tüntettünk. Ezt követték a márciusi események Marosvásárhelyen, amikor durva, alattomos támadás értte a magyarságot, és ahol szintén jelen voltak búzásbesenyőiek is.
A falu lakossága már a diktatúra bukása után rögtön elhatározta egy emlékmű felállítását a két világháborúban elesett helyi hősők, valamint 1989 mártírjának, pajka Károlynak az emlékére és tiszteletére. A helyi és megyei állami szervek minden rosszakarata és gáncsoskodása ellenére, hála a búzásbesenyői RMDSZ kitartásának, 1992 október 24-én, azóta szintén elhunyt nagy mártír írónk, Sütő András jelenlétében, magasztos, megható ünnpeség keretében leplezték le a hősők emlékoszlopát.
Ugyancsak a helyi RMDSZ kezdeményezésére, és ismét a helyi és állami szervek gáncsosokdásának kitéve, 1995-ben a falu egykori legendás néptanítójáról, Rátoni Jánosról nevezték el a helyi művelődési otthont, önerőből vállalva annak felújítását is.
Ugyancsak ebben az évben a búzásbesenyői RMDSZ felkérésére Pál Antal-Sándor és Szabó Miklós történészek megírták a falu első vázlatos történetét, monográfiáját, melyet ugyanebben az évben önerőből a közösség ki is adott, kis ismertető füzet formájában. Hátra van még a teljes monográfia elkészítése, melyet Pál Antal Sándor vállalt el, folyamatosan dolgozik rajta.
Szintén 1995-ben, Máté Ferenc, Búzásbesenyőből elszármazott plébános kezdeményezésére testvértelepülési kapcsolatot hoztunk létre a magyarországi Tápiószőlőssel, amely azóta is tart.
1999-ben ünnepelte a falu első okleveles említésének 650. évfordulóját. Az ünnepi évfordulót felhasználva a helyi RMDSZ megszervezte az első búzásbesenyői falutalálkozót, falunapot, szerény, de feledhetetlen ünnepség keretében. Azóta minden év júliusának első felében megszervezik a falunapot, amely az utóbbi években már számos műsorral tűzdelt, szabadtéri koncertekkel, tűzijátékkal fűszerezett népünnepéllyé nőtte ki magát.
A falu életében nagy fordulópont történt a 2000. évi júniusi helyhatósági választások után, amikor Simon István személyében búzásbesenyői lakos lett a község polgármestere. Ezután a községbeli fejlesztési stratégiák már nemcsak a községközpontra irányultak, hanem elkezdődőtt a község többi településének, köztük Búzásbesenyőnek is az infrastrukturális fejlesztése. A 2000–2004-es időszak a tervezések időszaka volt, majd 2005-től látványosan kezdtek jóra fordulni a dolgok. A nyitányt 2005-ben egy kulturális esemény adta, amikor több évnyi próbálkozás után, de már a helyi polgármesteri hivatal támogatását is élvezve a helyi általános iskolát Dósa Dániel író, publicista, 1848-as forradalmárról nevezték el. 2004–2005 között felújították a Főúton található járdarészt. 2006–2008 között megtörtént az ivóvízvezeték és rendszer kiépítése, üzembe helyezése, a gázvezetékek teljes cseréje, majd ezt követően megvalósult a besenyőiek több évtizedes álma, a helyi út aszfaltozása, melynek ünnepélyes átadása 2008 októberében történt, az RMDSZ országos, megyei és önkormányzati képviseletének jelenlétében.
2007 szeptemberében felavatták az orvosi rendelő mögötti telken az új tornatermet, 2007–2008 között felújították, bővítették az 1976-ban épült iskolaépületet, parkosították az iskolaudvar egy részét, az ünnepélyes avató 2008. május 24-én volt. 2008–2009 között felújították a labdarúgó pályát, és 2009. június 1-én átadták az új öltözőt.
Ugyanakkor a kultúrát sem hanyagolták el, helyi kezdeményezés során Horváth Kovács Szilárd , a marosvásárhelyi Művészeti Líceum végzős diákja elkészítette Petőfi Sándor bronzból készült mellszobrát, melynek ünnepélyes felavatására 2007. március 15-e alkalmából került sor.
2008-ban avatták fel az egyházközségalapító, egykori búzásbesenyői kihelyezett plébános, Dr. Jakab Antal erdélyi római katolikus püspök mellszobrát, Miholcsa József szobrász alkotását.
Szintén 2008-ban elkészült egy ismertető DVD a községről, melyben kiemelt helyett kapott Búzásbesenyő bemutatása is.
2009. július 7-én van a falu első okleveles említésének 660. évfordulója, melyet ugyancsak méltóképpen kíván megünnepelni Búzásbesenyő népe. Az elmúlt tíz év fejlődése a bizonyítéka annak, hogy a falu lakossága és vezetősége ugyan a múltból merítkezik, és a múltra mindig tisztelettel és áhítattal emlékezik, de sikerrel próbálja építeni a jövőt, keresi a helyét ennek az árpádkori falunak a XXI. század európai Uniójában. A több évszázados múlt büszkeséggel tölt el, és kötelez – a több évszázados jövőre is.
Kedei Előd